Szaffner Emília:

A SCOTT-REGÉNYEK KANONIZÁLÓDÁSA MAGYARORSZÁGON
2. rész



Műfaji kérdések

A 30-as évek kritikáiban a regény-műfaj megjelenése indította meg a műfaji problémákról való gondolkodást, tehát ez is része a Scott-hatásnak. A történelmi regény túlnyomó súlya miatt kézenfekvő volt a regénynek az eposszal és a hőskölteménnyel való rokonságának fölvetése. "Az eposz XIX. századi elsorvadása, természetesen, módosítja a szignifikáns műformák egyensúlyát, munkamegosztását, s a továbbra is lényeges funkciók más műfajokban élnek tovább, például és főképpen a történelmi regényben."53
A korszak legjelentősebb regényelméleti tanulmányában Bajza lényeges műfajelméleti problémákat is felvetett. A regénynek az eposzhoz képest való meghatározása a scotti regénykoncepcióhoz közelít. A regényműfajnak azt az aspektusát emeli ki, amelyet a magyar romantikus nemzedék írói fontosnak tartottak: a jellemábrázolást és a valóságábrázolást.
A hősköltemény széles értelemben szép álma és sejtése a leendőnek, a regény pedig a valónak, melyek a múltból tükröződnek vissza. [...] A hősköltemény a hősiesség nagy tettei, a csodák és szellemek befolyása, a nemzeti érdekű történet, az exaltált nyelv s előadás által a fenség érzelmét kelti fel bennünk; a regény pszichológiai igazságú karakterei, életfestése által az emberi lélekkel ismertet meg. A hősköltemény a fenség ideája, a regény a karakterfestés ideája nélkül nem képzelhető.54

E kettő alkalmazásával válhat a mű "hasznossá", ezért ezeket teszi a színvonalas regény mércéjévé:
Ha a román alatt oly művet kell érteni, melynek célja egyedül az időtöltés, mely semmi lelki táplálékot nem nyújt, hanem csak azért készült, hogy szívünket érzelgéshez szoktassa ... melyeknek sem tudományi, sem művészi, sem semmi életbeli alapjok nincs ... akkor igen is méltó panasz a románok ellen. Mert vajon a német érzelgést minek lehet köszönni, ha e románok által támadt s lassanként elragadott lelki bujálkodásnak nem? (Az ilyen művek ellen) mint erkölcs - s általában minden szépnek és nagynak, mit a természet a lélekbe letett, elrontó, mételyes ragadványai ellen, négyfalközt és nyilván(osan) kikelni szoros kötelesség; nálunk magyaroknál pedig annál inkább az, minthogy legújabb korunk is mutat írókat, kik ... a német földnek ezen veszedelmes termékeit ... újra életre és divatba hozni ügyekeznek.55

A problémafelvetés - bár csak érintőlegesen - kiterjedt a regény különböző típusaira is, amelynek érdekessége, hogy a novellát a regény egyik vállfajának tartotta: "A regénynek többféle alosztályai vannak, művészi, filozófiai, humorisztikai, szatírai, utazási, érzékeny regények, de különös faja tudtomra csak egy, az úgynevezett novella, melyet mi magyarok beszélynek nevezhetnénk."
A "beszély" elnevezés valóban évtizedekig megelőzte népszerűségben a "novella" kifejezést. (Jósika 1840-es, Élet és tündérhon című novella-gyűjteményében a "kisebb regények" elnevezéssel is próbálkozott) A novellára érdemes egy kissé kitérni, mert Bajza itt is az angol szépprózát állította az írók és fordítók elé, mint a regény esetében: "Óhajtom, hogy mi magyarok a novellaírásban az angolokat vegyük inkább mustrául, mint Clauren középszerűségeit, vagy Kotzebue és Lafontaine többnyire sületlen termékeit, s fordítani is inkább tőle ügyekezzünk."
Az általánosítás során Bajza odáig is eljutott, hogy megfogalmazza a művészet célját. Erősen tiltakozott a didaktikus moralizálás ellen, amely 1836 előtt - az érzelgős német regények hatására - a magyar szépprózát uralta. Ezáltal tudott felülemelkedni a "tanítani és/vagy gyönyörködtetni" előző századi dilemmáján:
A művészetnek célja egyedül a művészet legyen közvetlenül; mihelyt ennek megfelelt, teljesíté közvetve a másikat is: az erkölcsit. [...] Igenis, tanít a poézis, tanít a román s tanítson is minden nagyra, nemesre, szépre; de csak úgy, mint az a nyíló és hervadó virág, mely némán beszél s szótlan ábrázolja képét a leányka szépségének.

Később Gyulai és Arany kifejtették, hogy az eposz és a verses regény a szükséges átmeneti műfaj egy átmeneti korszakban: elvezet a regény majdani uralmához, amely a nyugati irodalmakban már létrejött.


Vizualitás, azaz "festőiség"

A scott-i realizmus másik lényeges újdonsága a környezetleírás. A mai olvasó számára hosszadalmas leírások valójában a scotti szöveg fontos részei, amelyekből képet kapunk nemcsak a leírt tárgyhoz tartozó szereplőről illetve közösségről, hanem olykor még az azt szemlélő főhős nézőpontjáról is.56
Czuczor Gergely is kiemelte Scott természetképeit az angol irodalom történetét röviden ismertető tanulmányában,57 ám ő Scottnak ezt a jellegzetességét meg is indokolta, és a scotti regény egyéb sajátosságai közé helyezte.
A leírások korabeli népszerűségét emeli ki egy, a 70-es évekből visszatekintő megállapítás: "Walter Scott közkedveltségét főképp a 'staffage' varázsának köszönheté. Elődei, nem véve ki még a színgazdag Goldsmith-et sem, kevés érdekeltséget mutattak a tájkép iránt; alakjaik szemünk előtt mozogtak, de a színhely felől sohasem nyertünk tájékozást."58
A hegyvidék romantikus kultuszát nem Walter Scott indította el, de ő terjesztette el az egész művelt világban. A romantika ellenpontozását Scott a realista jellemábrázolás szolgálatába állítja:
Lady Mary Montague-tól származik az a jó megfigyelőkészségről és finom ízléséről egyaránt tanúskodó mondás, hogy minden vidéknek az a legromantikusabb tája, ahol az alföld síksága és a hegyvidék találkozik. Hasonló okból azt is mondhatjuk, hogy a történelem legregényesebb korszakai azok, amelyekben egy barbár kor ősi, vad és pallérozatlan szokásaival mindinkább szembefordul a meggyarapodott avagy újjáéledő tudomány világa, valamint a megújított avagy megreformált vallás jobbító útmutatása. Az elavult szokások és a hovatovább fölébük kerekedő új viselkedésmód szembeszökő kontrasztja elegendő fény-árnyék játékot biztosít egy regényes történet megvilágításához; s míg az ilyen történelmi kor egyfelől lehetőséget ad a szerzőnek arra, hogy tetszése szerint éljen csodás és valószínűtlen történetekkel, miután ezek természetesen fakadnak a zabolátlan egyéni szabadság és a kegyetlen szenvedély erőszakos hagyományából, mely még mindig erősen befolyásolja az olyan emberek magatartását, akik oly sokáig éltek barbár állapotban, másfelől viszont felhatalmazza az írót, hogy számos szereplő jellemét és érzelmeit a valószínűség bármely csorbítása nélkül is változatosan, finom árnyalással és rajzolattal ábrázolja, mivel e tulajdonságok már az új, műveltebb kor tartozékai, amelyek fénye az utóbbi időkben kezdett a világra derülni.59

A korabeli olvasókat azonban maguk a leírások érdekelték, és ezeket vagy magasztaták, vagy túlzott körülményeskedésnek tartották.
A realisztikus tájleírások mellett a hitelességet erősíti a lábjegyzetek és függelékek tömege is, amelyekkel Scott talán az egzotikumból akarta kiszabadítani Skóciát,60 ám ez nem sikerült neki.61 Turista-invázió indult Skóciába, mert az európai és amerikai olvasók látni akarták a Scott-regényekben megrajzolt tájakat és kastélyokat és az író "gótikus" abbotsfordi kúriáját. Mindez egyedülálló a korban.
A korabeli művelt magyar olvasóközönség ismereteiről és a magyarországi Scott-kultuszról képet kaphatunk a kortárs útibeszámolók segítségével is. Ezek közül Bölöni Farkas Sándor és Gorove István művében találkozhatunk a legtöbb Scottra való utalással.
Bölöni Farkas Sándor 1831. május végén érkezett Skóciába, és Walter Scott vejével, John Gibson Lockharttal, a Quarterly Review szerkesztőjével járta végig Edinburgh-t. Vezetője révén megismerkedett Scott életének dokumentumaival. Bölöni (vagy Lockhart) nagy hangsúlyt helyezett a Scott-regények történelmi hitelességére, így az országos archívumban megjegyzi: "Itt lévén az ország minden régi dátumai, históriái, törvénykönyvei letéve, ezekből vette Walter Scott novelláinak egy részét." Az ügyvédi könyvtár anyagáról: "Walter Scott románjaiban sokat használta ezeket, s az ő dátumai csalhatatlan históriai dátumok."62
Bölöni Farkas Sándor útibeszámolója szerint az 1830-as években már az idegenforgalmi szolgáltatások egész rendszere fogadta a turistákat. S mindez rangos irodalmi műveknek volt köszönhető. A korabeli utazók sorra felkeresték a helyeket, amelyeket Shakespeare Macbethje és az Ossian mellett elsősorban Scott elbeszélő költeményei és a skót történelmet felelevenítő regényei alapján ismertek korábban. A skót tóvidék:
A Loch Katrine keveseknél volt ismeretes W. Scott leírása előtt, most minden utas meglátogatja s bámulja.[...] W. Scott oly nevezetessé tette ezen helyeket, hogy minden olvasója szent kötelességének tartja leírt szcénája helyeit is megnézni. [...] Majd minden utas és utasné kezében a Select Views vagy W. Scott volt, s a szcénák változása szerint tekingetett belé. Ezek szerint a Scott-művek egyik lehetséges olvasata kilép az irodalom köréből, és valódi tájak kísérőszövegének, útikalauznak is alkalmazható.63

Bölöni bejárta a Felföldet is. Az olvasmányok emléke Bölöni látásmódját is befolyásolta, amikor "a fellegekkel játszó sziklás Felföldön" járt.
Nincs Európában egy város is, melynek eredetibb fekvése lenne, mint Edinburghnak. Skócia történeteinek nevezetesebb vonásai itt folytak, s ezen ország híresebb tudósai s közelebbről Walter Scott, klasszikus földdé tették Edinburghot. [...] Perthnél már a fellegekkel játszó sziklás Felföldön jártunk, mely a Walter Scott szép poémája, Fair Maid of Perth által megint nevezetessé lett. [...] felértünk a híres tavakat (Lochs) nézni meg, melyek Skócia nevezetesebb szépségeit teszik. Ezeket közelebbről Walter Scott románjai oly elhíreltté tették, hogy a scotus hazafiságtalanságnak hiszi, ha e helyeket meg nem járta. Nyáron által temérdek az ide utazó angol és idegen.64

Néhány Scott-alkotás ismeretét olvasóiról is feltételezi: Edinburgh-ban "a West Bow, amely a Heart of Midlothianban le van írva," és a Felföldre való átmenetel Queensferrynél újabb Scott-regényeket (The Antiquary, Guy Mannering) juttat eszébe.
Tudva van, hogy W. Scott Lady of the Lake szép poémája szcénáját a Loch Katrine-ra és környékébe tette. [...] Béülünk a csónakba, s legelébb is azon szigetbe vitt, mely W. Scottban Kirnan Uriskin név alatt jön elé. Ezen hely tulajdonosa éppen oly vadászházat állított ide, mint W. Scottban le van írva. [...] A fal rakva minden vadállatok bőreivel, régi lándzsák, pajzsok, sisakok az asztalon etc. [...] Loch Katrine és Lomondról lásd Rob Roy etc.65

Skócia vadregényes tája és pusztuló lovagvárai a magyar utazókat Erdélyre emlékeztették. Bölöninek a felföldi skót táj nemegyszer Erdélyt juttatta eszébe: "Kinrosshire-be a bémenetel olyan, mintha Gyergyóba érnénk." A Felföldtől való búcsúzásakor pedig egyszerre hiányolja hazájának irodalmi leírásait és a láthatóan velejáró turizmus fellendülését: "Erdélynek sok szépség van adva a természettől, s azért-e, hogy még író nem támadt felfedezni ennek szépségeit, vagy hogy a nemzet minden osztályánál nem ébredt fel a természet szépségei iránt való érzés, mi még nem járjuk szebb vidékeinket."66 Gorove István szintén bejárta Skóciát, Edinburgh-ban látta Scott és Burns emlékművét, és felfigyelt a skót nemzeti viseletre is, amely a magyar viseletre emlékeztette őt: " [...] nemcsak a hegyek közt, de a katonaságnál is megtarták a nemzeti öltözetet, érdekesb ennél csak a mi magyar öltözetünk lehet [...]"67


Romantika és realizmus

Ugyanakkor Czuczor romantikus életérzését irritálta Scottban a lelkesedés és rajongás hiánya. Ezért már ő is a 18. századi angol regény folytatóját látta benne, ahogy azt jóval később Lukács György is megfogalmazta. Talán nem túlzás azt állítani, hogy Czuczor még a "középszerű hős" gondolatának egy aspektusához is közel jut, amikor Scottnak az arisztokratákhoz és az alsó néposztályhoz való kettős vonzódásáról ír. Természetesen a történelmi távlat hiányával, hiszen nem ismeri fel, hogy a legjobb Scott-regények éppen a történelemről, a politikai és nemzeti krízisekről szólnak.
A 18. század filozófiája csak másodrendű befolyással volt Scott talentumára. Annak szkepticizmusa ő bele nem gyűlölséget, hanem részvétlenséget csepegtetett, ami a szkepszis következéseinek egyike; keveset aggódott ő a politikai mozgásokkal, az országok kríziseivel. Jakobita enthusiasmus nélkül, szokásból arisztokrata, fiatalkori szoktatás által, valamint személyes hajlandóságból leginkább az alsó néposztályhoz és a természethez vonzódván, az egy szülőföldének erdeit és hegyeit kivéve, mit sem szeretett szenvedélyesen.
Ő Rousseau ábrándos túlságát, Fielding szatíráját, Richardson intő erkölcsiségét hidegebb, nyugalmasb észrevétellel, a helyek hív, eleven festésével, népregék alkalmazásával, régi viseletekkel, dús érzelmű legendák s történeti esetek használása által pótolta ki.

Fenyő szerint:
Czuczor és Tóth optimista helyzetképet festettek - ők már a század eleji napóleoni korszak angliai fejlődéséből indultak ki. Az 1832-es parlamenti reform után viszont az angol nagypolgárság hatalmas mértékben megerősödik, kifejlődik a női és a gyermekmunka, a dologházak és a szegénytörvény Angliája. 1842-ben Almási Balogh Sámuel, a német romantika elvágyódó-ezoterikus ágának híve már olyan tanulmányt ültet át a Tudománytárban Philarete Chasles-tól, az angol irodalom francia szakértőjétől, a Revue des Deux Mondes munkatársától, mely jóval aggályosabb-rezignáltabb körképet fest az akkori jelen irodalmáról. Scott, Wordsworth, Coleridge, Byron zsenijét nem találja fel többé utódaikban. Azt kell tapasztalnia, hogy a politika nagy sikereivel az irodalom nem tart lépést, az új írónemzedék társadalmi eltökéltsége nem közelíti meg elődeiét.68
Bajza élesen elhatárolta Scottot a kor divatos (elsősorban német) "romantikus" regényirodalmától, amely az 1830 körüli években elárasztotta a magyar olvasóközönséget, és szinte kizárólagos hatást gyakorolt íróinkra. Ugyanakkor Scottot a zseni-kultusz jegyében felmenti a szabálytalanság vádja alól: "[Scott] gyakran vét az egység ellen, nem kettős cselekvény, hanem kicsapongásai által; azonban ne támasszon követőket, mert mindenik tette még a legnagyobb zseninek sem törvény."69
Szalay László Scott realizmusát emeli ki: "[...] elutasítja a romantikának azt a tételét is, hogy a világismeret ellentétes lenne a képzelőtehetséggel. Szalay a fantáziának olyan szárnyalását vallja magáénak, amely tekintettel van a "közértelem"-re, azaz a tömegek hajlamaira és felkészültségére - felújítva ezzel egykori kötetének egyik fő szempontját. E "közértelem" jegyében rokonszenvez Scott műveivel, s tekinti idegenkedéssel Shelley homályosnak minősített elbeszélő költészetét. 70
Riedl már a realista stílusirányzat nevében kéri számon a társadalom elnyomottjainak ábrázolását:
Scott mellőzi a világtörténelem árnyékoldalait, a középkor szenvedéseit, s jobban szeret a várban időzni, mint az elnyomott és jognélküli jobbágy szegény gunyhójában; mosolygó múzsája csak azt a gyémántot látja, mely az udvar hölgyeinek fehér nyakán csillámlik, de azt nem, mely mint könny a szegény ember szemében ragyog.71

Riedl Frigyessel egyidőben - Julian Schmidt nyomán - Szana Tamás a romantika két ágát különbözteti meg, a bölcseleti és a históriai irányt, Coleridge, Shelley és Keats költészetét az előbbibe sorolja, Scottot az utóbbiba, Byront pedig a kettő közé helyezi.72


Jellemábrázolása

Szalay László 1833-ban Scott jellemábrázolását emelte ki egy kortárs magyar prózaíró, Mailáth János novellája kapcsán. Mailáth népies tündérmeséket írt, amelyből Szalay a jellemeket hiányolta. Egyedül A Befalaztatott című novellája érdemel dicséretet, mivel
karaktereket nyújt, mellyeknek itt ugyan csak alapvonásai adatnak, de mellyeket egy Walter Scott-i kéz kolosszális alakká fejleszthetne. Rec[enzor] illy egészséges, vadságtól és ultramíveltségtől egyiránt ment, energikus, s individualitásaikban mégis tisztán humánus, magyar karaktereket, ennyi objektivitással kivíve, mint itt Jakusics, nője, leánya, Forgách és páter Bartay: elbeszélő poézisunk egész körében nem ismer.73

Scott-hősök: példázatosak; néhány hét vagy hónap alatt - miközben történelmi sorsfordulókon esnek át - felgyorsítva élik át azt a korszakváltást, amit az olvasók évek, évtizedek alatt éltek át. Műveiben a korábbi epikus műfajokhoz képest új időszemlélet jelenik meg: az eposzok, mesék, románok múlt idejű időtlensége ("egyszer volt, hol nem volt"), valamint a költészet jelenidejűsége mellett .
Realizmus jellemzi emberábrázolását is, nem csak pszichológiai, hanem szociológiai alapon is. A társadalom legmagasabb és legalacsonyabb rétegeit egyaránt bemutatja, a királyi köröktől az ökörhajcsárig és a vándorcigányokig. Ez volt az első esztétikailag értékes műfaj, amelyben a kisemberek már nemcsak komikus formában jelennek meg: parasztok, szolgák, fogadósok, az európai társadalmakból kirekesztett, gyakran vándorlásra kényszerített etnikumok (zsidóság: Rebekka, cigányság: Meg Merrilies). A fielding-i irány követője volt.
A lélektan szintén a romantika felfedezése. Bajza és Czuczor érzékenyen reagáltak Scott és a kortárs írók jellemábrázoló művészetére, és talán Shakespeare korabeli kultuszának is ez lehet az egyik magyarázata.
Bajza szerint az író akkor tud hősébe életet lehelni, ha saját személyiségéből veszi hozzá a mintát: "A valódi költő, mint Shakespeare és Goethe, Scott és Hugo Victor, előadói tehetségénél fogva minden lelkében rejtőző alaknak, karakternek, formát, életet és mozgást tud kölcsönözni..."74

Egyik színibírálatában Bajza Scott jellemeit a színpadi adaptáció szereplőivel összevetve, hangsúlyozza az eredeti mű jellemeinek mélységét a darabhoz képest:
Ki nem ismeri Scott Talisman című gyönyörű regényét, melyben Anglia bajnok királya, Richard, Saladin szultán, Keneth és a tündér szépségű Editha előttünk élni és mozogni látszanak. ... Ki az eredeti képét ismeri, annak e dráma személyei csak olyanok, mint a sziluettek az olaj arcképhez képest. A darab azonban, mindezek mellett is, nincs érdek nélkül, szorgalommal játszva megmaradhat a repertóriumon. Emir (Saladin) szerepét Fáncsy kitűnőleg jól adá, s mutatta, hogy ha a dráma élesebb vonásokkal festé vala ez alakot, ő azt híven felfogni és visszaadni elég ügyes lett volna. Az az ön erejében bizakodás, az a hősi bátorság és vállalkozó lélek, s az a rejtélyesség, melybe Scott ezen személyt burkolja, igen jól valának visszaadva Fáncsy nyugalmán, ünnepélyes hangján, mozdulatain és elhatározott beszédén.75

Czuczor kiemeli Scott egy tulajdonságát, amely a világirodalmi nagyságok közé helyezi. Ez pedig a "karakterfestési ügyesség", vagy mai szóval jellemábrázoló képesség, amelyet Scott szerinte Shakespeare-től tanult, hiszen ugyanazzal a hiányossággal jár: a túl sok szereplő a cselekmény következetességének rovására megy.
Minden korabeli írók felett nagy mértékben bírta ő a mesterséget, miképp lehet valamelly karaktert minden félárnyéklataival, sajátságaival egész erejében, s egész gyöngéjében előadni. [...] Scott Walternál ezernél több különnemű, jól megfontolt karaktereket számlálhatni. [...] terveinek tökéletlenségét több műbírák kimutatták. Shakespeare-éi sem voltak jobban gondolva. Az egész nagy mesterség, egyiké úgy, mint a másiké, egyedül a karakterfestésben állott.

A kortársak még egyaránt Scott "karakterfestésének" realizmusát emelik ki. Negyven évvel később azonban a régi kánon elévül. Riedl a realizmus nevében olyasmit kér számon Scottól, amit az előző nemzedék még megtalálni vélt benne.
Igaz ugyan, hogy ő egyes alakokat kitűnően elevenített meg, de a nép pszichikai életét, azt az elragadó hatást, melyet egy új eszme egész nemzetekre gyakorol, nem festette. A keresztes háborúk rajzában ellankadt, mert a nagy lélektani jelenségeket nem fogta fel. [...] Scott a jellem legbensőbb mivoltát nem ismeri; a lelki harcok és a kiváló szenvedélyek rajzát nem tekinti feladatának, sőt kerüli. Igaz ugyan, hogy ő egész sereg élénken egyénített alakot teremtett, akik közül nehányra nem mint költött személyekre, hanem mint ismerőseinkre gondolunk vissza, igaz, hogy egypár alak él, de egyoldalú életet él. Hogy Scott alakjai sokkal szemlélhetőbbek és plasztikusabbak, hogy jobban vetődnek be az emlékezetbe, mint Kemény alakjai, annak az oka abban rejlik, hogy szegények és félszegek, minél fogva alapjuk egyszerűbb.76

A későbbi olvasat jelzi, hogy Scott harmincas évekbeli kultusza néhány évtized alatt az ellenkezőjébe fordult. Az az alkotó, akinek ha nem is imitációjával, de feltétlenül követésével jött létre a magyar regény, és aki a századközép legnagyobb magyar íróinak kezdeti próbálkozásain nyomot hagyott, az 1870-es évekre elavultnak számított.


A magyar recepció változásai

Magyarországon azonban Scott hatásának megkésettsége miatt a Scott-kultusz rövid élettartamúnak bizonyult.
Bulwer-Lytton csak az 1830-as években lépett fel, és - különösen történelmi regényeivel - Scott követőjének számított, még ha ellentétes elveket fogalmazott is meg. A magyar lapokban már 1835-től kezdődően megjelentek Scottot bíráló vélemények is, és ezek többnyire Bulwert helyezték előtérbe Scottal szemben.
A Társalkodó már 1835. elején hangot adott ilyen véleménynek. Lukács Móric Az álom élete címmel egy Bulwer-novella fordítását közölte a lapban, s ennek befejező részéhez az alábbi lábjegyzetet fűzte:
Ezen pszichológiai érdekű rajzolatot figyelmeztetésül közlöm annak szerzőjére, ki mint korunk egyik első román-írója, méltán ajánltathatik olvasásul, főleg pedig íróinknak sok tekintetből követésre. Művészi tekintetben Scott Walterrel egy polcon állva, jóval felülmúlja őt morális hatásánál fogva. Mindketten undorodva koruknak nyavalygásitól, más időszakban keresték orvosolhatását. Scott a múltban vélé azt föllelhetni, s ennek durva s idomtalan formáit távulról nagyszerűeknek nézvén, költőileg szépített képeivel akará kortársit annak szokásiba visszaédesgetni; Bulwer pedig egy boldogabb jövendőben remélvén tökéletesbülést, ezt a jelenkor fonákságinak hű rajzolatával s korholásival igyekszik siettetni. És sikerült is már némileg; mert tagadhat[at]lanul nagy részt tulajdoníthatni neki s vele egy véleményű románíró társinak, az angol népnek előítéletektől szabadulása és felvilágosodása tárgyában. S itt ezzel ki van mondva a korszerű románíróknak tiszte s haszna!77

Az 1840-es években a hivatkozások csökkenése azt mutatja, hogy a Scott-divat hamar elmúlt, az évtized angol regényírói példaképei Bulwer és Dickens lett. Scott kultusza az 1840-es évek közepére lecsengett. A magyar olvasóközönség szinte kizárólagosan az angol és francia romantikusokat olvasta, a magyar és német művek rovására is. Amikor ezt szóvá tette a Világ című lap 1842-ben, Scott neve még együtt szerepel az újakéval mint túl sokat olvasott regényíróé: "Meddig tart még a szomorító apály szelíd kebleitekben, szép hölgyeink? Addig-é, míg nálunk is mérő W. Scottok, Bulwerek, Suek, Balzacok sat. lépendnek fel mint regényírók?" És azt fejtegeti: jó lenne persze, ha a Karthauzi vagy az Abafi szerzője gyakrabban jelentkezne műveivel, "de ők, mint polgárok, s nem csupán regényírók, más mezőn is kötelesek munkálkodni; addig tehát [...] vegyétek Kuthy L. novelláit [...], s ha azokat átolvastátok, Emich Gusztáv pesti könyvárus szolgáland az e nemben is páratlan termékenységű német irodalom újabb regényivel."78
Gorove István még 1844-ben is együtt emlegeti Scottot és Bulwert, őket tekintve a leírás mestereinek:
Egy angol arisztokratikus lakás igen érdekes, annyit tudunk; de én azt, sem úgy mint Walter Scott, sem mint Bulwer, le nem írhatom; mennyivel nagyobb az érdek, midőn illyen angol parknak ölében, egy halhat[at]lan műnek, egy szép regénynek hőse, hősnéje rejtezik; azonban hivén, hogy Walter s Bulwer után költői képét bírjátok egy vagy más angol mezei laknak, íme fogadjatok tőlem egy rideg prózai képet." 79

Scott korabeli kritikai olvasatainak összevetése azt mutatja, hogy a kortárs irodalmárok regényeinek romantikus vonásait értékelték és hangsúlyozták. Éppen ezért azok a művei voltak a legkedveltebbek, amelyek az irodalmi divat igényeinek leginkább megfeleltek: a középkori és reneszánsz-kori, olykor egzotikus helyszíneken játszódó regényeket, Ivanhoe, The Talisman, Kenilworth, The Betrothed, The Monastery, St. Ronan's Well, Woodstock, The Fortunes of Nigel (ld. Széchenyi naplói,Bajza tanulmánya és levelezése Toldyval stb.). A következő nemzedékre tehát ezek a művek hagyományozódtak át, mint apáik kedvencei. A fiatalabb nemzedék azonban már más szemmel olvasott: realista társadalomrajzot és lélektani ábrázolást keresett a regényekben. Ennek az elvárásnak pedig Scott 1819. után írt regényei már kevéssé feleltek meg. Az 1850-es évek végétől már nálunk is megjelenik néhány elszórt bírálat, ezek fokozatosan sűrűsödnek, majd az 1870-es évekre - francia irodalomtörténészek, Taine és Michelet hatására - Magyarországon is véget ér a "Scott-jelenség". A század második felétől a romantika fokozatosan leértékelődött, s mivel az olvasóközönség Scottot azonosította a szélsőséges romantikával, az 1880-as évekre előítéletek sora vette körül, amelyek jórésze máig megmaradt.
Kemény Zsigmond még az 1853-ban írott tanulmányában, az Élet és irodalomban is nagy áldásnak tartotta volna a magyar regényírásra nézve, "ha Bulwereink, Dickenseink, Sandjaink vagy éppen Scott Waltereink támadnának." S másutt is a csodálatnak legmelegebb hangján emlékszik meg mindig Scott regényköltészetéről.80
Jósika Regény és regényítészet című röpiratában (1858) szintén a francia és az angol regényirodalom kiváló alkotásaiból vonja le következtetéseit, s ő is Scottot tartja a világ legjobb regényírójának. Ugyanakkor alapvető különbség köztük, hogy Jósika még ekkor is a romantikus elvekre helyezte a hangsúlyt, Kemény pedig már "realista" elveket hangoztatott. -
Az 1850-es évek többi regényről szóló tanulmánya már nem foglalkozik Scottal. Ennek az lehetett az oka, hogy legjelesebb kritikusaink, Gyulaiék köre, az ötvenes évektől kezdődően meghaladandónak érezték a romantikát, és felvették ellen a harcot. Nézeteik szerint a magyar irodalom lemaradt az európai fejlődéstől, ezért bírálták Jókait és az emigrációban alkotó Jósikát is. Victor Hugo-t alulértékelték, még a Nyomorultakat is ellenszenvvel fogadták. Scott nevét nem is említették.
A magyar recepció természetesen tükrözi az európai értelmezéseket is. Az első jelentős támadás Hippolyte Taine részéről érte Scottot, angol irodalomtörténetében.81 Az 1870-es években pedig egy angol kritikus azt is megkockáztatta, hogy ifjúsági íróvá fokozza le Scottot.82
Magyarországon is Taine és Michelet hatása érződik Riedl Frigyes összehasonlító tanulmányában, amelyben Kemény Zsigmondot mint meg nem értett, de mélyebb alkotót állítja szembe Scottal mint népszerű, de felszínes íróval.
[...] egy híres, közkedveltségű, sőt bálványozott költőt állítok szembe oly íróval, akit inkább dicsérnek, mint olvasnak, s kinek hatása csak kis körre szorítkozván, inkább mély, mint széles. Úgy érzem, nem méltatlanul állítom az "angol Homer" mellé [...] Scottban kedélyes flegmatikus elbeszélőt látok, kinek erős költői tehetsége van a külső világ iránt, és ki mélyebb jellemzés nélkül a történelem külső életét ragyogó színekkel eleveníti fel.83

Riedl már Scott életrajzát is félre-értelmezve írja le, ezáltal írói szándékait is hamisan állítja az olvasók elé:
Scott elszigetelve állt a politikai mozgalmaktól, nagy feladatokkal általán[!] nem küzd, mert a kor nagy kérdései nemigen bántják, életét egészen a költészetnek s a vadászatnak szentelhette, s nyugodtan írhatott az abbotsfordi lovagkastélyában 52 kötetet. [...] Scott nem tanult sokat, mindig középszerű műveltségű volt; ő nem akart regényei tárgyaiba mélyebb tanulmányok által behatolni, hanem leginkább csak a külsőségek iránt, romantikus helyek, ódon fegyverek és régiségek iránt érdeklődött.84

A magyar recepcióban Riedlnél jelenik meg először a kompomisszum-kereső Scott képe, aki ráadásul azért választotta az arany középutat, mert ezáltal nagyobb anyagi és társadalmi elismertséghez juthatott:
Scott derék, egészséges érzésű író, kiben inkább csak a lángész higgadt osztályrésze volt meg, és ki mindig az aranyos, vagy jobban mondva az aranyokkal kirakott középutat keresi. Mindezek mellett mindig kitűnő regélő, kedélyes mulattató, és mindig hiú - címerére.85

Riedl egy félmondatában utal arra is, hogy tanulmányának állításai még egyedülállóak 1877-ben Magyarországon ("Fentebbi ítéleteimet Scott regényeinek történelmi becséről, mely igen elüt az irodalomtörténet szokásos ítéletétől ..."), és bibliográfiájában megadja elméletének forrásait: Taine, Michelet, Pauli és Carlyle.86
A századelőn Mikszáth Kálmán már a realizmus nevében Gaal Józsefet helyezi Scott fölébe: "Míg más olvasóközönségek királyokkal, méltóságos lordokkal és ladykkel álmodják álmaikat Scott Walterék jóvoltából ősrégi várak zajában és ragyogásában, addig a magyar közönség jól mulat a Zöld Marci csínytevésein."87
A 19. század utolsó harmadában Scott értékelése Angliában is látszólag visszafordíthatatlan változáson ment keresztül. Az irodalomtörténészek elhanyagolták őt, bár népszerűsége az olvasók körében töretlen maradt (V. Woolf megjegyzése).
A Scott-recepció problémái összefüggenek a romantika által fölvetett kérdésekkel. Scott olvasótábora a romantika korában volt a legtekintélyesebb méretű, a század második felében az újabb irányzatok hívei éppen állítólagos romanticizmusa miatt ítélték őt elavultnak (Taine). Ez a címke rajta is maradt, és védelmezőinek kezében egyetlen eszköz realizmusának hangsúlyozása volt sokáig (Lukács).
Lukács György Scottról szóló tanulmánya máig alapvető munkának számít. Az angolszász irodalomtörténet minden Scottal foglalkozó tanulmánya említi. Lukácsot Scott újrafelfedezőjének tartják,88 és ha egyes nézeteit vitatják is, értékelésének alapvető kategóriáit a legtöbb kritikus elfogadja.
Az utóbbi időben az irodalomelmélet és -kritika újabb eredményeinek köszönhetően megkezdődött az életmű újraértékelése. Az igazi áttörés az 1980-as években kezdődött.

*
A reformkorban az irodalomkritika nem állt még azon a szinten, hogy belőle a korabeli interpretációról magas szintű következtetéseket lehessen levonni. Ezért Scott reformkori kanonizálódásának folyamatáról a rendelkezésre álló korabeli olvasatokból alkothatunk magunknak képet. A szórványos adatok alapján mégis kibontakoznak a reformkori művelt olvasó nézetei a regényről, az író társadalmi státuszáról és a Scott-regényeknek az olvasóra gyakorolt hatásáról.


53 IMRE L., 43.
54 BAJZA, 119-120.
55 BAJZA, 120-121.
56 MILLGATE, Jane, Walter Scott: The Making of the Novelist. Edinburgh 1984.
57 CZUCZOR Gergely, Szellemi mozgás Angliában, s annak haladása, tekintettel más európai nemzetekre. Tudománytár 1835. V. köt. 28-60., Scottról: 44-46.
58 SZANA Tamás, A történelmi regény és Walter Scott. = Uő, Vázlatok. Bp. 1875. 42-61. 60.
59 SCOTT, Nigel jussa. Bevezetés. 7.
60 RALEIGH, J.H.: What Scott meant to the Victorians. Victorian Studies 1963. szept. " [...] the massive apparatus of informative notes and appendices which allowed the novels to function as guidebook and encyclopaedia to a country perhaps still seen as exotic by English readers." idézi Bull, i.m. 93.
61 HOOK, Andrew, bevezetője a Waverleyhez, Penguin, London, 1985. 11.: "Waverley represents the beginning of the final stage of a process, a process with its roots deep in the eighteenth century, by which Scotland came increasingly to be identified at a variety of levels as an archetypal land of romance. After Scott, Scotland's heroic and bloody history, its wild, sublime, and pastoral landscapes, its folk and peasant culture and song, its loyal and valorous people, came to be seen as the literal confirmation of major elements in the ideology of romanticism."
62 BÖLÖNI 222., 225.
63 BÖLÖNI Farkas Sándor, Napnyugati utazás. Bp. 1984. 234., 236.
64 BÖLÖNI, 286-288.
65 BÖLÖNI, 227, 233-236.
66 BÖLÖNI, 227.
67 GOROVE István, Nyugot. Utazás külföldön. I-II. Pest, 1844. 77.
68 FENYŐ, 196. (A.B.S. [ALMÁSI BALOGH Sámuel]: Philarete Chasles: A jelenkori angol literatúráról. Tudománytár 1842. 'Literatúra' 241-267.)
69 BAJZA
70 FENYŐ, 183. (63 [SZALAY László]: Világismeret emberekben és könyvekben. Athenaeum, 1837. I. k. 40. sz. V. 18.
71 RIEDL,
72 Vö. SZANA Tamás, A történelmi regény és Walter Scott. = Uő, Vázlatok. Bp. 1875. 42-61.
73 SZALAY László recenziója, Muzárion, 1833. I-II. 89.
74 BAJZA
75 Magyar Játékszíni Krónika. Richard király a szentföldön, vagy Anglia zászlója. Történeti regényes színjáték négy felvonásban. Scott Walter után játékszínre írta Lembert. XV. 1838. nov. 19., B.Ö.M. V. köt. 194.

76 RIEDL, II. rész
77 LUKÁCS Móric jegyzete, Társalkodó, 1835. 10. sz. 39.
78 A Világ 1842. júl. 23-i számából idézi VARGA Sándor, Emich Gusztáv indulása. It, 1989. 4. 701-740., 732.
79 GOROVE István, Nyugot. Utazás külföldön. I-II. Pest, 1844. II. köt. XIII. fej.: "Angol nagyúri lak." 59-60.
80 Vö. PAPP F., Kemény Zsigmond.
81 TAINE, megj. 1864
82 BULL, 92.: "It was not until the 1870s that a critic first hinted that Scott might survive chiefly as a writer for juveniles."
83 RIEDL, I. rész
84 RIEDL, I. rész
85 RIEDL, I. rész
86 RIEDL, I. rész
87 MIKSZÁTH bevezetője Gaal József Szirmay Ilona című regénye elé, Bp. 1905.
88 Vö. TEYSSANDIER, Hubert, Scott. = RAIMOND - WATSON, A Handbook to English Romanticism. MacMillan, London, 1992, 228-236., 236.: "Scott has been largely ignored by the twentieth century and is still insufficiently read in spite of Georg Lukács' reassessment of the Waverley Novels in The Historical Novel (1936, English tr. 1962), and more recent criticism by A.O.J. Cockshut, David Daiches, Edgar Johnson and others."
A Scott-regények kanonizálódása Magyarországon 5